Számot adni önmagunkról

Olvasói vélemények

Judith Butler „Giving an Account of Oneself” című művét a társadalmi kapcsolatokon belüli etika és szubjektivitás komplex, mégis közérthető feltárása miatt ünneplik. A könyv hangsúlyozza a relacionalitás, a személyes elszámoltathatóság és az etikus lénnyé válás bonyolultságának fontosságát a társadalmi struktúrák közepette. A recenzensek elismerően nyilatkoznak Butler magával ragadó írói stílusáról és érveinek jelentőségéről, különösen az emberi kapcsolatokban rejlő erkölcsi felelősségről. Néhány olvasó azonban megjegyzi, hogy a tartalom összetettsége kihívást jelenthet.

⬤ Magával ragadó és világos írói stílus
⬤ mély filozófiai meglátások
⬤ relevancia a kortárs etikai viták számára
⬤ jól strukturált elemzés a szubjektivitásról és a felelősségről
⬤ Butler munkásságának új és ismerős olvasói számára egyaránt ajánlott
⬤ a már ismert gondolkodók éleslátó kritikája.

⬤ Az összetett témakör kihívást jelenthet néhány olvasó számára
⬤ a könyv mélysége alapos mérlegelést igényel, és nem biztos, hogy alkalmas azoknak, akik könnyed olvasmányt keresnek
⬤ egy recenzensnek logisztikai problémákkal kellett szembenéznie a könyv kézhezvételével kapcsolatban.

(9 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Giving an Account of Oneself

Könyv tartalma:

Mit jelent erkölcsös életet élni?

Az erkölcsfilozófiáról szóló első átfogó tanulmányában Judith Butler provokatív vázlatot kínál egy új etikai gyakorlathoz - egy olyanhoz, amely reagál a kritikai autonómia igényére, és az emberi szubjektum új értelmén alapul.

Butler abból indul ki, hogy az ember képes-e megválaszolni a "Mit tettem? " és "Mit kellene tennem? " Megmutatja, hogy ezekre a kérdésekre csak úgy lehet válaszolni, ha felteszünk egy megelőző kérdést: "Ki ez az "én", aki köteles számot adni önmagáról és bizonyos módon cselekedni?". " Mivel úgy találom, hogy nem tudok számot adni magamról anélkül, hogy ne számolnék el azokkal a társadalmi feltételekkel, amelyek között létrejövök, az etikai reflexió megköveteli a társadalomelmélet felé fordulást.

Butler három erőteljesen kidolgozott és világosan megírt fejezetben mutatja be, hogy milyen nehéz számot adni önmagunkról, és hogy az önátláthatóság és az elbeszélhetőség hiánya döntő fontosságú az ember etikai megértéséhez. Adornóval, Levinasszal, Foucault-val és más gondolkodókkal folytatott ragyogó párbeszédben ékesszólóan érvel a kortárs etikai gondolkodás korlátai, lehetőségei és veszélyei mellett.

Butler az erkölcsi én kritikáját fogalmazza meg, azt állítva, hogy az átlátható, racionális és folyamatos etikai szubjektum egy lehetetlen konstrukció, amely tagadni igyekszik annak sajátosságát, hogy mit jelent embernek lenni. Önmagunkat csak hiányosan ismerhetjük meg, és csak egy tágabb társadalmi világhoz viszonyítva, amely mindig is megelőzött bennünket, és máris olyan módon formált bennünket, amelyet nem tudunk felfogni. Ha elkerülhetetlenül részben átláthatatlanok vagyunk önmagunk számára, hogyan határozhatja meg az etikai cselekedetet az önmagunkról való számottevés? És egy olyan etikai rendszer, amely lehetetlenül számon kéri rajtunk a teljes önismeretet és önismeretet, nem egyfajta pszichikai erőszakot követ el, ami az önfelmentés és kegyetlenség kultúrájához vezet? Hogyan kínál számunkra a társadalomelmélet felé fordulás esélyt arra, hogy megértsük az önmagunkról való nemtudásunk sajátosan társadalmi jellegét?

Ebben a felbecsülhetetlen értékű könyvben az etikát olyan projektként újrafogalmazva, amelyben etikusnak lenni azt jelenti, hogy kritikussá válunk azokkal a normákkal szemben, amelyek szerint cselekednünk kell, de amelyeket soha nem választhatunk meg teljesen, Butler megvilágítja, mit jelent számunkra, "gyarló teremtményekként", hogy a sebezhetőség, az alázat és az etikai reagálókészség etikáját hozzuk létre és osszuk meg.