Értékelés:
Nellie Bly „Tíz nap egy őrültekházában” című könyve megható és tanulságos beszámoló a Blackwell-szigeti elmegyógyintézetben szerzett tapasztalatairól, amikor is őrültnek tettette magát, hogy az ottani körülményeket vizsgálja. Feltárja a betegek kegyetlenségét és embertelen bánásmódját, fényt derít az elmeegészségügy történelmi értelmezésére és az elmegyógyintézeteken belüli korrupcióra. Bár az elbeszélés néha terjedelmes lehet, és tükrözi a kor írói stílusát, hatékonyan érzékelteti az igazságtalanságokat, amelyekkel az elmebeteg nőknek a 19. század végén szembe kellett nézniük.
Előnyök:⬤ Magával ragadó és lebilincselő beszámoló az elmegyógyintézeti életről
⬤ fontos történelmi tudatosságra hívja fel a figyelmet a mentális egészségügyi kezeléssel kapcsolatban
⬤ jól kutatott és informatív
⬤ Bly írása empátiát ébreszt és szemlélteti a betegeket ért borzalmakat
⬤ rávilágít az elmegyógyintézetek reformjának szükségességére.
⬤ Az írói stílus terjedelmes és elavult lehet
⬤ nem biztos, hogy azoknak való, akik drámai elbeszéléseket keresnek
⬤ egyes olvasók érzelmileg megterhelőnek találják a könyvet megrázó tartalma miatt
⬤ egyes kiadásokban számos gépelési hiba található.
(827 olvasói vélemény alapján)
Ten Days in A Madhouse
A Tíz nap az elmegyógyintézetben Nellie Bly oknyomozó újságírónak egy elmegyógyintézetben töltött időszakáról szóló igaz történet. A fiatal riporternő 1887-ben a beszámíthatatlanság álcája alatt lépett be az elmegyógyintézetbe, hogy a hírhedt New York-i Blackwell's Island-i elmegyógyintézetben tapasztalható brutalitásról és elhanyagolásról szóló pletykák után nyomozzon.
Az elmegyógyintézet alulfinanszírozott, súlyosan túlzsúfolt és botrányoktól terhes volt. Az 1880-as években az elmebetegeket nem betegként, hanem veszélyes őrültként kezelték, akiket erőszakkal kellett kordában tartani, cellákba zárni, és távol tartani a nyilvánosságtól. Mielőtt Bly elkezdte volna a vizsgálatát, a híres író, Charles Dickens meglátogatta az intézetet, és ezt írta: "...
mindennek volt egy henyélő, kedvetlen, bolondokháza levegője, ami nagyon fájdalmas volt.
A búslakodó idióta, aki hosszú, kócos hajjal gubbaszt; a gügyögő mániákus, ocsmány nevetésével és hegyes ujjával; az üres szem, a vad, vad arc, a kezek és ajkak komor piszkálása és a körmök rágása: mind ott volt, álca nélkül, csupasz rútságban és borzalomban." Ha már egyszer bekerült, szinte lehetetlennek találta, hogy kiszabaduljon. "Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem a Szigeten lévő elmegyógyintézetbe - írja Bly -, meg sem próbáltam fenntartani az őrület feltételezett szerepét.
Úgy beszéltem és viselkedtem, mint a hétköznapi életben. Mégis, furcsa módon, minél józanabbul beszéltem és viselkedtem, annál őrültebbnek tartott mindenki....." A csapdába esett Blyt rothadó ételek, kegyetlen felügyelők, szűkös és beteges körülmények kínozták. Miután beszélgetett más betegekkel, meggyőződött arról, hogy sokan ugyanolyan épelméjűek, mint ő maga.
Valójában az elmegyógyintézet személyzete, amelynek egy része a közeli börtönből származó elítélt volt, ijesztőbb volt, mint a rabok. Nem tudta meggyőzni az orvosokat, hogy nem őrült, és hogy engedjék szabadon. Csak a szerkesztője segítségével tudott megszökni, és megírni az őrültekházában rekedt, megrázó élményeit.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)
