Gitandzsali

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik, hogy Tagore költészetének fordításai, különösen a „Gitandzsali”, líraiak és megragadják az eredeti mű spirituális lényegét. Sok olvasó értékeli a versek szépségét és mélységét, és megjegyzi, hogy képesek kapcsolatot teremteni az istenivel és meditatív állapotokat idézni. Több recenzens azonban kritizálta a formázási problémákat, többek között a verscímek hiányát és a versek közötti nem egyértelmű elválasztásokat, amelyek akadályozzák az olvasás élményét. Néhányan a kiadás minőségével és az esetleges szerzői jogi kérdésekkel kapcsolatos aggályaiknak is hangot adtak.

Lírai és gyönyörű fordítások, amelyek visszaadják az eredeti költészet dalszerűségét. Mélyen spirituális tartalom, amely rezonál az olvasókra. A versek a természettel, az istenivel és az emberiséggel való kapcsolatra ösztönöznek. Megjegyzett, minden korosztály olvasói számára alkalmas, mélységes áhítati témákkal. A szöveghez fűzött kommentárokat értékesnek ismerik el.

Gyenge formázás, a versek címei nélkül, így nehéz megkülönböztetni, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik. Lehetséges problémák a szerzői jogokkal és a kiadói információk hiányával. Egyes versek fordítása nehézkes, és a kiadás leírása szerint valószínűleg illegális reprodukcióról van szó. A rendszerezés hiánya szintén befolyásolhatja az általános olvasási élményt.

(244 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Gitanjali

Könyv tartalma:

Rabindranath Tagore bengáli polihisztor volt, aki 1913-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Költő, képzőművész, drámaíró, regényíró, pedagógus, társadalmi reformer, nacionalista, üzletember és zeneszerző volt.

A Gitandzsali (Daláldozatok), a Gora (Széparcú) és a Ghare-Baire (Az otthon és a világ) a legismertebb művei közé tartoznak. A Gitandzsali 103 versből álló gyűjtemény. Ez a kötet nagyon híressé vált Nyugaton, és széles körben lefordították.

A versek metafizikai jellegűek, a legfelsőbb lénnyel való egyesülésről szólnak. A versek két földi szerelmes egyesüléséről is szólnak.

Az égi szerelemnek ez a fajta antropomorf ábrázolása a 12. századtól kezdve igen gyakori az indiai irodalomban.