Nacionalizmus

Olvasói vélemények

A könyv India, Japán és a Nyugat szemszögéből vizsgálja a nacionalizmus fogalmát, kritizálva a gyarmatosítás hatásait és a nacionalizmus politikai indítékait. Rabindranath Tagore hangsúlyozza a nacionalizmus történelmi és társadalmi összefüggésekben való megértésének fontosságát, és a materializmussal szemben a szellemi szabadság mellett érvel.

A könyvet dicsérik éleslátó filozófiai megközelítése, magával ragadó prózája és a kortárs kérdések szempontjából való relevanciája miatt. Kritikus szemléletet nyújt a nyugati nacionalizmusról, miközben kiemeli a keleti kultúrák ellentétes nézőpontjait. Az olvasók nagyra értékelik, hogy képes gondolkodásra késztetni, és hogy lírai hangvételével még az alapfokú angol nyelvtudással rendelkezők számára is hozzáférhetővé teszi a könyvet.

Néhány olvasó megjegyezte, hogy bár a könyv fontos kérdéseket vet fel a nacionalizmussal kapcsolatban, konkrét megoldásokat nem kínál. Emellett néhány kritika megemlítette magának a könyvnek az unalmas lapminőségét, bár ezt az értékes tartalomhoz képest kisebb jelentőségűnek ítélték.

(437 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Nationalism

Könyv tartalma:

Rabindranath Tagore FRAS (1861. május 7. - 1941. augusztus 7.) bengáli polihisztor költő, író, drámaíró, zeneszerző, filozófus, társadalmi reformer és festő. A 19. század végén és a 20. század elején a kontextuális modernizmussal alakította át a bengáli irodalmat és zenét, valamint az indiai művészetet. A "mélyen érzékeny, friss és gyönyörű" Gitandzsali című költemény szerzője 1913-ban az első nem európai és az első lírikus, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Tagore költői dalait spirituálisnak és higanyosnak tartották; "elegáns prózája és varázslatos költészete" azonban Bengálon kívül jórészt ismeretlen maradt. A Királyi Ázsiai Társaság ösztöndíjasa volt. Tagore-t "Bengália bárdjaként" emlegették, és becézésekkel is ismerték: Gurudev, Kobiguru, Biswakobi.

A kalkuttai bengáli brahmin, akinek ősei Burdwan körzetében és Jessore-ban éltek, már nyolcéves korában verseket írt. Tizenhat éves korában Bhānusimha ("Naporoszlán") álnéven adta ki első jelentős verseit, amelyeket az irodalmi tekintélyek rég elveszett klasszikusokként ragadtak meg. 1877-re eljutott első novelláihoz és drámáihoz, amelyeket valódi nevén adott ki. Humanistaként, univerzalistaként, internacionalistaként és lelkes nacionalizmus-ellenesként elítélte a Brit Raj-t és a Nagy-Britanniától való függetlenséget szorgalmazta. A bengáli reneszánsz képviselőjeként hatalmas kánont fejlesztett tovább, amely festményekből, vázlatokból és firkákból, több száz szövegből és mintegy kétezer dalból állt; öröksége a Visva-Bharati Egyetem megalapításában is megmaradt.

Tagore modernizálta a bengáli művészetet, elutasítva a merev klasszikus formákat és ellenállva a nyelvi szigornak. Regényei, történetei, dalai, táncdrámái és esszéi politikai és személyes témákról szóltak. A Gitandzsali (Dalos áldozatok), a Gora (Széparcú) és a Ghare-Baire (Az otthon és a világ) a legismertebb művei, verseit, novelláit és regényeit pedig líraiságukért, köznyelviségükért, naturalizmusukért és természetellenes szemlélődésükért méltatták - vagy épp elítélték. Kompozícióit két nemzet is nemzeti himnusznak választotta: India a "Jana Gana Mana"-t és Banglades az "Amar Shonar Bangla"-t. A Srí Lanka-i nemzeti himnuszt is az ő művei ihlették. (wikipedia.org)