A kozákok: A Tale of 1852

Olvasói vélemények

Tolsztoj „Kozákok” című művéről szóló kritikák kiemelik a kozák élet szemléletes ábrázolását és a főhős, Olenin belső zűrzavarát. A regényt lebilincselő elbeszélése, világos írása és mély kulturális meglátásai miatt jegyzik, amely egyszerre szolgál kalandregényként és mély elmélkedésként az életről. Egyes olvasók azonban kritizálják a fordítás minőségét, és néha elégedetlennek érzik a szöveg mélységét Tolsztoj híresebb műveihez képest.

Élénk írás és kulturális elmélyülés, erős jellemfejlődés, lebilincselő kettős cselekmény, humoros és romantikus elemek, jó bevezető mű Tolsztojhoz.

Néhány rossz fordítási visszajelzés, nem olyan népszerű, mint más Tolsztoj-művek, egy recenzensnek negatív tapasztalatai voltak a vásárlással kapcsolatban.

(25 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Cossacks: A Tale of 1852

Könyv tartalma:

Leó Tolsztoj, Tolsztoj más írásmóddal Tolsztoj, oroszul teljes nevén Lev Nyikolajevics, gróf (gróf) Tolsztoj, (született 1828. augusztus 28. szeptember 9., Új stílus), 1828, Jasznaja Poljana, Tula tartomány, Orosz Birodalom--meghalt 1910. november 7. november 20.), 1910, Asztapovo, Rjazan tartomány), orosz író, a realista regényírás mestere, a világ egyik legnagyobb regényírója.

Tolsztoj leginkább két leghosszabb művéről, a Háború és békéről (1865-69) és az Anna Karenináról (1875-77) ismert, amelyeket általában a valaha írt legjobb regények között tartanak számon. Különösen a Háború és béke tűnik úgy, hogy sok olvasó és kritikus számára gyakorlatilag meghatározza ezt a formát. Tolsztoj rövidebb művei közül az Ivan Iljics halála (1886) általában a novella legjobb példái közé sorolják. Tolsztoj különösen utolsó három évtizedében erkölcs- és vallástanárként is világhírnévre tett szert. A gonosszal szembeni ellenállásmentességről szóló tana nagy hatással volt Gandhira. Bár Tolsztoj vallási eszméi ma már nem keltenek akkora tiszteletet, mint egykor, az élete és személyisége iránti érdeklődés az évek során, ha lehet, megnőtt.

A legtöbb olvasó egyetért a 19. századi brit költő és kritikus, Matthew Arnold értékelésével, miszerint egy Tolsztoj-regény nem műalkotás, hanem életmű; az orosz író, Izsák Bábel pedig úgy fogalmazott, hogy ha a világ írhatna magától, akkor úgy írna, mint Tolsztoj. Különböző iskolák kritikusai egyetértettek abban, hogy Tolsztoj művei valahogy úgy tűnik, hogy minden mesterkéltségtől mentes. A legtöbben azt emelték ki, hogy képes a tudat legapróbb változásait is megfigyelni, és a test legapróbb mozdulatait is megörökíteni. Amit egy másik regényíró egyetlen tudati aktusnak írna le, azt Tolsztoj meggyőzően végtelenül apró lépések sorozatára bontja. Virginia Woolf angol írónő szerint, aki természetesnek vette, hogy Tolsztoj "a legnagyobb regényíró", ez a megfigyelőképesség egyfajta félelmet vált ki az olvasókból, akik "menekülni szeretnének a tekintet elől, amelyet Tolsztoj ránk szegez". Azok, akik idős emberként látogatták Tolsztojt, szintén nagy kellemetlen érzésekről számoltak be, amikor úgy tűnt, hogy megérti kimondatlan gondolataikat. Szokás volt úgy jellemezni őt, mint aki isteni erővel rendelkezik, és titáni küzdelmet folytat az emberi lét korlátai alól. Egyesek a természet és a tiszta életerő megtestesítőjeként tekintettek Tolsztojra, mások a világ lelkiismeretének megtestesülését látták benne, de szinte mindenki számára, aki ismerte őt vagy olvasta műveit, nemcsak a valaha élt egyik legnagyobb író volt, hanem az élet értelmének keresésének élő szimbóluma. (britannica.com)