Egy vallomás

Olvasói vélemények

Tolsztoj „A vallomás” című művéről szóló kritikák kiemelik, hogy a könyv mélyrehatóan vizsgálja a hitet, az értelmet és az emberi létet. Az olvasók nagyra értékelik Tolsztoj őszinteségét és az egzisztenciális kérdésekkel való átélhető küzdelmét, valamint lelki útjának érzelmi súlyát. Számos kritika azonban a fordítás és a szerkesztés minőségét kifogásolja, számos tipográfiai hibát említve, amelyek rontják az olvasás élményét.

Sok olvasó mélyen megindítónak és tanulságosnak találja Tolsztoj meglátásait a hitről, a létezésről és az emberi tapasztalatról. A könyvet lebilincselőnek, elgondolkodtatónak és a modern olvasók számára is visszhangra találónak írják le. Tolsztoj nyers őszintesége és a hittel való küzdelmének átélhetősége is kedvező fogadtatásra talált.

A recenzensek jelentős része csalódottságának ad hangot a könyv fordítása és szerkesztése miatt, gyakori tipográfiai hibákra és rossz minőségre hivatkozva. Egyesek úgy érzik, hogy a kiadásból hiányoznak a megfelelő kontextushoz kapcsolódó jegyzetek és a Tolsztoj munkásságának jobb megismeréséhez szükséges bevezetés. Megemlítik az érveiben rejlő következetlenségeket, és jobb struktúrát és egyértelműséget kívánnak az előadásmódban.

(97 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A Confession

Könyv tartalma:

A Vallomás vagy az én vallomásom című rövid mű a melankólia, a filozófia és a vallás témakörében írta az elismert orosz regényíró, Leó Tolsztoj. A mű 1879 és 1880 között íródott, amikor Tolsztoj az ötvenes évei elején járt.

A könyv egy rövid önéletrajzi történet a szerzőnek az élet közepén bekövetkezett egzisztenciális válsággal való küzdelméről. Leírja, hogyan keresi a választ a végső filozófiai kérdésre: „Ha Isten nem létezik, hiszen a halál elkerülhetetlen, akkor mi az élet értelme?”. Az erre adott válasz nélkül az élet számára „lehetetlenné” vált.

A történet a kútba vetett sárkány keleti meséjével kezdődik. Egy embert egy vadállat egy kútba kerget, amelynek alján egy sárkány van. A férfi egy ágba kapaszkodik, amelyet két egér rágcsál (az egyik fekete, a másik fehér, az éjszakát és a nappalt, valamint az idő könyörtelen menetelését jelképezi). A férfi képes megnyalni két csepp mézet (Tolsztoj családja és írói szeretetét jelképezi), de mivel a halál elkerülhetetlen, már nem találja édesnek a mézet.

Tolsztoj a továbbiakban négy lehetséges hozzáállást ír le ehhez a dilemmához. Az első a tudatlanság. Ha az ember nem vesz tudomást arról, hogy a halál közeleg, az élet elviselhetővé válik. Személy szerint számára ezzel az a probléma, hogy ő nem tudatlan. Miután tudatára ébredt a halál valóságának, nincs visszaút.

A második lehetőség az, amit Tolsztoj epikureizmusnak nevez. Mivel az ember teljesen tudatában van annak, hogy az élet múlandó, kiélvezheti azt az időt, ami rendelkezésére áll. Tolsztojnak ezzel alapvetően erkölcsi problémája van. Kijelenti, hogy az epikureizmus jól és szépen működhet annak a kisebbségnek, amelyik megengedheti magának a „jó életet”, de erkölcsileg üresnek kell lenni ahhoz, hogy az ember képes legyen figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az emberek nagy többsége nem rendelkezik az ilyen élethez szükséges vagyonnal.

Tolsztoj ezután kijelenti, hogy a helyzetre adott legintellektuálisan legőszintébb válasz az öngyilkosság lenne. A halál elkerülhetetlenségével szemben, és feltételezve, hogy Isten nem létezik, miért várjunk? Miért tegyünk úgy, mintha ez a siralomvölgy bármit is jelentene, amikor egyszerűen a végére lehet járni a dolognak? Saját magáról azonban Tolsztoj azt írja, hogy „túl gyáva” ahhoz, hogy végigvigye ezt a „logikailag legkövetkezetesebb” választ.