Egy vallomás: Leó Tolsztoj

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 10 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

A Confession: Leo Tolstoy

Könyv tartalma:

A könyv egy rövid önéletrajzi történet a szerző életközépi egzisztenciális válsággal való küzdelméről. Leírja, hogyan keresi a választ a végső filozófiai kérdésre: "Ha Isten nem létezik, hiszen a halál elkerülhetetlen, akkor mi az élet értelme?". Az erre adott válasz nélkül az élet számára "lehetetlenné" vált.

A történet a kútba vetett sárkány keleti meséjével kezdődik. Egy embert egy vadállat egy kútba kerget, amelynek alján egy sárkány van. A férfi egy ágba kapaszkodik, amelyet két egér rágcsál (az egyik fekete, a másik fehér, az éjszakát és a nappalt, valamint az idő könyörtelen menetelését jelképezi). A férfi képes megnyalni két csepp mézet (Tolsztoj családja és írói szeretetét jelképezi), de mivel a halál elkerülhetetlen, már nem találja édesnek a mézet.

Tolsztoj a továbbiakban négy lehetséges hozzáállást ír le ehhez a dilemmához. Az első a tudatlanság. Ha az ember nem vesz tudomást arról, hogy a halál közeleg, az élet elviselhetővé válik. Személy szerint számára ezzel az a probléma, hogy ő nem tudatlan. Miután tudatára ébredt a halál valóságának, nincs visszaút.

A második lehetőség az, amit Tolsztoj epikureizmusnak nevez. Az ember, aki teljesen tudatában van annak, hogy az élet múlandó, élvezheti a rendelkezésére álló időt. Tolsztojnak ezzel alapvetően erkölcsi problémája van. Kijelenti, hogy az epikureizmus jól és szépen működhet azon kisebbség számára, akik megengedhetik maguknak a "jó életet", de erkölcsileg üresnek kellene lenni ahhoz, hogy az ember képes legyen figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az emberek túlnyomó többsége nem rendelkezik az ilyen élethez szükséges vagyonnal.

Tolsztoj ezután kijelenti, hogy a helyzetre adott legintellektuálisan legőszintébb válasz az öngyilkosság lenne. A halál elkerülhetetlenségével szemben, és feltételezve, hogy Isten nem létezik, miért várjunk? Miért tegyünk úgy, mintha ez a siralomvölgy bármit is jelentene, amikor egyszerűen a végére lehet járni a dolognak? Saját maga számára azonban Tolsztoj bevallja, hogy túl gyáva ahhoz, hogy végigvigye a logikailag legkövetkezetesebb választ.

Végül Tolsztoj azt mondja, hogy a negyedik, amit ő választ, az az, hogy csak kitart, él az abszurditás ellenére, mert nem akar vagy nem tud mást tenni. Tehát teljesen reménytelennek tűnik - legalábbis Isten nélkül.

Tolsztoj tehát rátér Isten létezésének kérdésére. Miután kétségbeesetten próbált választ találni az Isten létezésére vonatkozó klasszikus filozófiai érvekben (pl. a kozmológiai érv, amely a világegyetemnek egy eredeti okot tulajdonító szükségszerűség alapján indokolja Isten létezését), Tolsztoj Isten jelenlétének misztikusabb, intuitívabb megerősítése felé fordul. Azt állítja, hogy amint kimondta, hogy "Isten az élet", az életet ismét átjárta az értelem. Ezt a hitet értelmezhetnénk akár kierkegaardi ugrásként, akár álságos kompromisszumként, de Tolsztoj valójában mintha egy keletiesebb megközelítést írna le arról, hogy mi is Isten. Istennek az élettel való azonosítása a keleti vallásokra jellemző monisztikusabb (vagy panentheisztikusabb) metafizikára utal, és ez az oka annak, hogy a racionális érvek végül nem tudják bizonyítani Isten létezését: Isten téves azonosításával a filozófiai érvek célt tévesztenek. Tolsztoj e művének eredeti címe is erre utal, és saját személyes "megtérését" sugallja egy utószó, amely egy álmot ír le, amelyet nem sokkal a szöveg befejezése után látott, és amely megerősíti, hogy radikális személyes és lelki átalakuláson ment keresztül.