Tolsztoj Shakespeare-ről: Shakespeare: Egy kritikai esszé Shakespeare-ről

Olvasói vélemények

A könyv bemutatja Leó Tolsztoj Shakespeare-kritikáját, és egy olyan ellenvéleményt kínál, amely a bárd művének újragondolására ösztönzi az olvasót. Míg egyes olvasók meggyőzőnek és éleslátónak találják Tolsztoj érveit, mások a kiegyensúlyozott nézőpont hiánya miatt kritizálják, valamint azért, mert túlságosan a saját meggyőződésére összpontosít, nem pedig Shakespeare érdemeire.

⬤ Új és kihívást jelentő perspektívát nyújt Shakespeare-ről, kritikus gondolkodásra ösztönöz.
⬤ Jól megírt és magával ragadó próza.
⬤ Olyan éleslátó érveket kínál, amelyek néhány olvasó számára visszhangot keltenek.
⬤ Fontos kérdéseket vet fel Shakespeare hagyományos csodálatával kapcsolatban.

⬤ Inkább Tolsztoj nézeteire, mint Shakespeare műveire összpontosít.
⬤ Néhány olvasó úgy érzi, hogy Tolsztoj érvei rosszul vannak felépítve, és személyes meggyőződései miatt elfogultak.
⬤ Negatívnak és elutasítónak tűnhet Shakespeare művészi hozzájárulásával szemben.
⬤ Vegyes reakciókat kapott a kritika igazságos vagy túlságosan kemény voltát illetően.

(13 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Tolstoy on Shakespeare: A Critical Essay on Shakespeare

Könyv tartalma:

Leo Tolsztoj, 1906: „Emlékszem, milyen megdöbbenést éreztem, amikor először olvastam Shakespeare-t.

Erőteljes esztétikai élvezetre számítottam, de miután egymás után olvastam a legjobbnak tartott műveket: „Lear király”, »Rómeó és Júlia«, »Hamlet« és »Macbeth«, nemcsak hogy nem éreztem semmi gyönyört, hanem ellenállhatatlan undort és unalmat... Többször elolvastam a drámákat, a vígjátékokat és a történelmi darabokat, és változatlanul ugyanazokat az érzéseket éltem át: taszítást, fáradtságot és zavart.

Most, mielőtt ezt az előszót megírtam volna, mivel még egyszer meg akartam magamat próbálni, hetvenöt éves öregemberként újra elolvastam Shakespeare egészét, beleértve a történelmi drámákat, a „Henrikeket”, a „Troilus és Cressidát”, a „Vihart”, a „Cymbeline”-t, és még nagyobb erővel éreztem ugyanazokat az érzéseket, -- ezúttal azonban, nem a zavarodottság, hanem a szilárd, kétségtelen meggyőződés, hogy a nagy zseni kétségtelen dicsősége, amelyet Shakespeare élvez, és amely korunk íróit arra kényszeríti, hogy utánozzák őt, az olvasókat és a nézőket pedig arra, hogy nem létező érdemeket fedezzenek fel benne, -- ezáltal eltorzítva esztétikai és etikai felfogásukat, -- nagy baj, mint minden valótlanság. ” Tolsztoj Shakespeare-ről.