A pszichoanalízis ellenállásai

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 8 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Resistances of Psychoanalysis

Könyv tartalma:

Az izgalmas és gyakran megdöbbentő könyv három esszéjében Jacques Derrida azzal az elképzeléssel szemben érvel, hogy a pszichoanalízis alapgondolatai már alaposan kidolgozottak, vitatottak és elsajátítottak. A pszichoanalízis iránti folyamatos érdeklődést itt az elemzéssel szembeni különféle ellenállásokban vizsgáljuk - amelyeket nem csupán a pszichoanalízis középpontjában elméletileg megfogalmazott jelenségként, hanem a pszichoanalízis önmagával szembeni ellenállásaként, az elemzéssel szembeni ellenállóképességként fogunk fel, amely magának az elemzésnek a struktúrájával függ össze.

Derrida nemcsak azt mutatja meg, hogyan újulhat meg ma a pszichoanalízis és a pszichoanalitikus írás iránti érdeklődés, hanem ezek az esszék lehetőséget adnak neki arra is, hogy újragondoljon és újraértékeljen egy olyan témát, amellyel először 1966-ban szembesült (egy Freudról szóló esszében). Arra is szolgálnak, hogy tisztázzák Derrida gondolkodását az esszék témáiról - Freudról, Lacanról és Foucault-ról -, egy olyan gondolkodásról, amelyet, különösen az utóbbi kettő tekintetében, nagymértékben eltorzítottak és félreértettek.

Az első, Freudról szóló esszé a Freud-szövegek filozófiai reflexióként való szoros olvasása. A finom megkülönböztetések révén, amelyeket Derrida ebben az analitikus olvasatban tesz, különösen Az álmok értelmezése esetében, új és kiszámíthatatlan formák felé nyitja meg az elemzés birodalmát - például a tilalommal való találkozás (amikor egy elemzés továbbvitelét egy strukturális korlát tiltja).

A Derrida visszatérése Freudhoz című esszét követően a következő esszét Lacannak szenteli, annak a figurának, akinek ez a kifejezés afféle szlogen volt. Ebben és a következő, Foucault-ról szóló esszében Derrida két olyan gondolkodóval találkozik újra, akiknek korábban fontos esszéket szentelt, ami viharos vitákat és számos megosztottságot váltott ki az írásaik által befolyásolt szellemi miliőkben. Ebben az esszében, amely az ellenállás fogalmát ügyesen integrálja nagyobb kérdésekbe, Derrida tulajdonképpen azt kérdezi: Mi a lacani pszichoanalízist alkotó szöveg eredete és természete, figyelembe véve annak archívumként, tanításként, szemináriumként, átiratként, idézetként stb. való létezését?

Derrida harmadik esszéje nem egyszerűen kritikának, hanem Foucault munkásságának méltatásának nevezhető: méltatásnak nemcsak pszichológiai és retorikai értelemben, hanem abban az értelemben is, hogy Foucault gondolatát azáltal emeli, hogy visszaadja neki azokat a tartományokat és árnyalatokat, amelyek az olvasók, saját szövegei és a formulaszerű csomagolás által történő redukció révén elvesznek.