Aporias

Olvasói vélemények

Az áttekintések kiemelik Derrida halál fogalmának az aporia lencséjén keresztül történő vizsgálatát, hangsúlyozva a halál meghatározásának összetettségét és annak az emberi létezés megértésére gyakorolt hatását. A könyv arra készteti az olvasót, hogy mélyen elgondolkodjon a halálról mint határról és átmenetről, Heidegger és Arisztotelész filozófiai kereteire támaszkodva. Azt sugallja, hogy a halál nem pusztán végpont, hanem az emberi lét (Dasein) létlehetőségének döntő aspektusa.

A könyv elgondolkodtató és mély filozófiai vizsgálódásra ösztönöz. Sikeresen ötvözi a különböző filozófusok, különösen Derrida és Heidegger fogalmait, hogy árnyaltan megértse a halált. Sok olvasó különösen érdekesnek és értékesnek találja az aporia feltárását a halálhoz kapcsolódóan, és értékesnek találja az elmélkedés szempontjából.

Néhány olvasó a filozófiai fogalmakat sűrűnek és összetettnek találhatja, ami gondos tanulmányozást és esetleg a hivatkozott gondolkodók előzetes ismeretét igényli. A szöveg kihívást jelenthet azok számára, akik nem ismerik az egzisztencialista és posztstrukturalista gondolkodást.

(2 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

"A halálom - lehetséges ez? " Ezt a kérdést teszi fel, vizsgálja és elemzi Jacques Derrida új könyvében.

"Lehetséges-e a halálom? " Hogyan kell ezt a kérdést megérteni? Hogyan és ki által tehető fel, idézhető-e, lehet-e megfelelő kérdés, és feltehető-e a megfelelő pillanatban, a "halálom" pillanatában? Az egyik aporetikus tapasztalat, amelyet ez a korszakalkotó esszé érint, az a lehetetlen, mégis elkerülhetetlen tapasztalat, hogy az "én halálom" soha nem lehet alanya egy olyan tapasztalatnak, amely valóban az enyém lenne, amelyet én birtokolhatok, és amelyről számot adhatok, ugyanakkor semmi sem áll hozzám közelebb és semmi sem az enyém, ami inkább az enyém lenne, mint az "én halálom". Ez a könyv azért hordoz különleges jelentőséget, mert Derrida egy olyan kérdésre összpontosít benne, amely egész eddigi munkásságát áthatja.

Az elmúlt harminc évben Derrida többször, különböző kontextusokban és különböző módokon vetette fel az aporia kérdését. Derrida itt központi kérdéssé téve ezt, új határvonalat jelöl ki, ahol a művével folytatott vitának ezentúl le kell zajlania: a vita a szingularitás és az általánosság közötti aporiáról, a tapasztalat nemzeti, nyelvi és kulturális sajátosságáról és a tapasztalat e sajátosságát védő transznacionális, transzkulturális törvényről, valamint a kritika hagyományában és a kritika eszméjében való továbbdolgozás szükségességéről, ugyanakkor a kritika kompromittálás nélküli meghaladásának megfelelő szükségességéről; az idegen és az idegen befogadásának aporetikus kötelezettségéről, ugyanakkor az idegen, az idegen tiszteletben tartásáról. Az idegent vagy az idegent mindig is a halál alakjának tekintették, a halált pedig az idegen alakjának.

Hogy miként kezelte ezt a figurát a halál analitikája Heidegger Lét az időben című művében, azt Derrida egy olyan analitikus erőpróbában tárja fel, amely nem mulasztja el, hogy új mércét állítson fel a Heideggerről folytatott vitában és a filozófiai szövegekkel, azok határaival és aporiáival való foglalkozásban. A halál újabb kultúrtörténeteinek (például Kos) és a halál pszichológiai elméletalkotásainak (köztük Freudé) elméleti előfeltételeinek részletes tárgyalása bővíti Derrida vizsgálódásának körét, és jelzi, hogy az "én halálom" aporiája milyen hatással van minden lehetséges elméletre.