A vörös és a fekete

Olvasói vélemények

A könyv a Napóleon utáni Franciaország érdekes felfedezését kínálja, a társadalmi ranglétra és a politikai zűrzavar témáit vizsgálva. Bár elgondolkodtató és jól megírt, egyes olvasók túl hosszúnak, bonyolultnak vagy rosszul fordítottnak találják.

⬤ Egyedülálló betekintést nyújt a Napóleon utáni franciaországi életbe
⬤ elgondolkodtató és erős érzelmeket ébreszt
⬤ jól megírt és felidéző elbeszélés.

⬤ Kis betűméret egyes kiadásokban
⬤ egyes változatok rövidítettek, egyértelmű jelölés nélkül
⬤ a fordítás minősége egyes kiadásokban gyenge, zavaros mondatokkal
⬤ túlságosan összetett és hosszadalmas lehet, ami elveszíti az olvasó elkötelezettségét.

(8 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Red and the Black

Könyv tartalma:

A Le Rouge et le Noir az intelligens és ambiciózus főhős, Julien Sorel Bildungsromanja. Szegény családból származik, és nem sokat ért annak a világnak a módszereiből, amelyet meghódítani indul. Sok romantikus illúziót táplál, de leginkább a körülötte lévő kegyetlen és befolyásos emberek politikai machinációinak bábjává válik. A főhős kalandjai a 19. század eleji francia társadalmat szatirizálják, képmutatással és anyagelvűséggel vádolva az arisztokráciát és a katolikus klérust, előrevetítve a radikális változásokat, amelyek hamarosan letaszítják őket a francia társadalomban betöltött vezető szerepükből.

Az első kötet epigráfját, „La vérité, l'âpre vérité” („Az igazság, a kemény igazság”), Dantonnak tulajdonítják, de mint a legtöbb fejezet epigráfja, ez is kitaláció. Minden kötet első fejezete megismétli a Le Rouge et le Noir címet és a Chronique de 1830 alcímet. A cím a hadsereg és az egyház ellentétes egyenruháira utal. A történet elején Julien Sorel realista módon megállapítja, hogy a Bourbon-restauráció alatt az ő plebejus társadalmi osztályához tartozó ember számára lehetetlen kitűnni a hadseregben (ahogyan Napóleon alatt lehetett volna), ezért csak az egyházi karrier kínál társadalmi felemelkedést és dicsőséget.

A teljes kiadásokban az első könyv („Livre premier”, a XXX. fejezet után végződik) a „To the Happy Few” című idézettel zárul Oliver Goldsmith The Vicar of Wakefield című művéből, amelynek egyes részeit Stendhal az angoltanítás során memorizálta. A The Vicarban „a boldog kevesek” a címszereplő homályos és pedáns értekezését olvassák a monogámiáról - egyedül.

A cím a főhős egyházi (fekete) és világi (piros) érdekei közötti feszültségre utal. De utalhat az akkoriban népszerű „rouge et noir” kártyajátékra is, a kártyajáték pedig a regény narratológiai vezérmotívuma, amelyben a véletlen és a szerencse határozza meg a főszereplő sorsát.