Az Antikrisztus

Olvasói vélemények

Friedrich Nietzsche „Az Antikrisztus” című művének kritikái polarizált fogadtatást tükröznek: az olvasók elismerik a könyv provokatív kritikáját a kereszténységgel szemben, ugyanakkor különböző véleményeket fogalmaznak meg a könyv hangvételével, tartalmával és a fordítás minőségével kapcsolatban. Egyesek értékelik a szigorú érveket, míg mások kritizálják a fanyar stílusát és azt, hogy sértheti a vallási érzékenységet.

A könyvet elgondolkodtatónak és jól megírtnak írják le, amely a kereszténység olyan erős kritikáját nyújtja, amely az olvasót hitének átgondolására készteti. Sok kritikus dicséri Nietzsche azon képességét, hogy megkérdőjelezi a szervezett vallást és önvizsgálatra ösztönöz. Mencken fordítását jelentős hozzájárulásként jegyzik meg, és keménysége ellenére leköti a kemény filozófiai kérdésekkel szembesülni akaró olvasókat.

Sok olvasó keménynek és vitriolosnak találta a könyv hangnemét, egyesek úgy érezték, hogy a könyv keserűségbe vagy fiatalkori szorongásba torkollik. A kritikusok megjegyezték, hogy a könyv elidegenítheti a vallásos olvasókat, valamint azt is, hogy a szerkezet és a fókusz hiánya miatt úgy vélték, hogy a könyv nem eléggé strukturált és koncentrált. Emellett a könyv fizikai minőségével kapcsolatos problémákról is beszámoltak, beleértve a kötési problémákat és a rossz nyomdai igazítást.

(156 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Antichrist

Könyv tartalma:

Az Antikrisztus Friedrich Nietzsche filozófus klasszikus német filozófiai műve, amely eredetileg 1895-ben jelent meg. Bár 1888-ban íródott, ellentmondásos tartalma miatt Franz Overbeck és Heinrich K selitz késleltette a kiadását, az Ecce Homóval együtt. A német cím angolra "The Anti-Christ"-nek és "The Anti-Christian"-nak is fordítható.

A könyv azonban nem Krisztus, hanem az intézményesült kereszténység elleni polémia. Nietzsche az Előszóban azt állította, hogy a könyvet egy nagyon szűk olvasóközönség számára írta. A könyv megértéséhez azt állította, hogy az olvasónak "... szellemi kérdésekben a keménységig őszintének kell lennie ahhoz, hogy akár csak annyit is elviseljen, hogy elviselje komolyságomat, szenvedélyemet". Az olvasónak a politika és a nacionalizmus fölött kell állnia. Az igazság hasznossága vagy káros volta sem lehet szempont. Az olyan tulajdonságok, mint "Erő, amely olyan kérdéseket részesít előnyben, amelyekhez ma senki sem elég merész.

Bátorság a tiltotthoz" szintén szükséges. Minden más olvasót lenézett.

1-ben Nietzsche a modernitással való elégedetlenségét fejezte ki. Nem tetszett neki a kortárs "lusta béke", a "gyáva megalkuvás", a "tolerancia" és a "beletörődés". Ez Schopenhauer állításához kapcsolódott, miszerint a világ és az élet belső természetének megismerése "... tökéletes lemondást eredményez, amely a kereszténység legbelsőbb szelleme....". Nietzsche a hatalomra való akarat fogalmát 2. A hatalomra való akarattal kapcsolatban határozta meg a jó, a rossz és a boldogság fogalmát. "Mi a jó? -- Minden, ami a hatalom érzését, a hatalomra való akarást, magát a hatalmat fokozza az emberben. Mi a rossz? Minden, ami a gyengeségből fakad. Mi a boldogság? -Az az érzés, hogy az erő növekszik - hogy egy ellenállás leküzdött." Nietzsche szavai provokatívak és megdöbbentőek voltak az olyan passzusokban, mint például: "A gyengék és a gyengék elpusztulnak: emberbarátságunk első elve. És segíteni kell őket ebben. Mi károsabb minden erkölcstelenségnél? -- Aktív együttérzés a rosszul állók és gyengék iránt -- kereszténység...." Ez egy példa Nietzsche reakciójára Schopenhauerrel szemben, aki minden erkölcsöt az együttérzésre alapozott. Nietzsche ezzel szemben "... az erkölcsi savaktól mentes erényt" dicsérte.