Kierkegaard írásai, XII. kötet, II. kötet: Záró tudománytalan utóirat a filozófiai töredékekhez

Olvasói vélemények

A kritikák Kierkegaard „Befejező tudománytalan utószó”-ját a hit, a filozófia és az értelem kapcsolatának összetett, ugyanakkor humoros feltárásaként ünneplik. A szöveget mélységéért és a 2. kötetben található kísérő jegyzetek gazdagságáért jegyzik, amelyek fokozzák a megértést, de az alkalmi olvasók számára nem feltétlenül szükségesek. A komoly témákkal átszőtt humor egyedülálló dimenziót ad az olvasás élményéhez.

⬤ Magával ragadó és humoros írásmód
⬤ Mély filozófiai meglátások
⬤ A 2. kötetben található terjedelmes és hasznos jegyzetek
⬤ Gazdag viccekben, amelyek többrétegű jelentéstartalmakat kínálnak
⬤ Mélyebb elmélkedésre ösztönöz a hitről és a létezésről.

⬤ A szöveg összetettsége kihívást jelenthet néhány olvasó számára
⬤ A 2. kötet felesleges lehet azok számára, akiket csak a főszöveg érdekel
⬤ Egyeseknek első olvasásra hiányozhat a humor vagy a mélyebb viccek.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Kierkegaard's Writings, XII, Volume II: Concluding Unscientific PostScript to Philosophical Fragments

Könyv tartalma:

A Filozófiai töredékek című művében az álnéven író Johannes Climacus a kérdést vizsgálta: Mi szükséges ahhoz, hogy a tanuló által már birtokolt örök érvényű eszmék szókratészi felidézésén túlmutassunk? Az e mű utószavaként írt Konkluzív tudománytalan utószó egyfelől filozófiai tréfa, másfelől azonban Climacus jellemzése a szubjektív gondolkodónak a kereszténység igazságához való viszonyáról. Egyszerre ironikus, humoros és polemikus, ez a mű a mimikai-patetikus-dialektikus gondolatkompiláció tudománytalan formáját ölti.

Míg a korábbi álnévtelen írásokban az esztétikumtól való eltávolodás, addig a Postscriptben a spekulatív gondolkodástól való eltávolodás. Kierkegaard a Postscriptet írói munkássága befejező művének szánta. Az ezt követő második szerzőség A korzikai affér után a Postscript az egész szerzőség fordulópontjává tette.

A szövegkötet első része a kereszténység igazságát mint objektív kérdést vizsgálja, a második rész azt a szubjektív kérdést, hogy az egyén számára mivel jár a kereszténnyé válás, a kötetet pedig egy függelék zárja, amelyben Kierkegaard elismeri és kifejti viszonyát az álneves szerzőkhöz és írásaikhoz. A második kötet a tudományos apparátust tartalmazza, beleértve a hivatkozások kulcsát és Kierkegaard naplóinak és tanulmányainak válogatott bejegyzéseit.