Gorgias

Olvasói vélemények

A könyv olyan fontos filozófiai témákról szóló párbeszéd, mint a jó élet természete, az igazságosság és a retorika szerepe. Értékelik éleslátó tartalma és a modern etika szempontjából való relevanciája miatt, ugyanakkor kritizálják archaikus nyelvezete és összetett fogalmai miatt.

⬤ Magával ragadó párbeszéd az élet fontos témáiról
⬤ átfogó és informatív
⬤ gördülékeny fordítás és olvasmányosság
⬤ kritikus gondolkodásra ösztönöz az etikáról
⬤ még mindig releváns a mai kérdések szempontjából
⬤ jó bevezetés a szókratikus módszerbe.

⬤ Az elavult terminológia néhány olvasó számára kihívást jelent
⬤ az ókori összefüggések előzetes ismeretét feltételezi
⬤ egyesek a szükségesnél hosszabbnak találják
⬤ a szókratészi eszmék képmutatónak tűnhetnek.

(30 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

A Gorgiasz egy szókratészi párbeszéd, amelyet Platón Kr. e. 380 körül írt. A dialógus Szókratész és a szofisták (és más vendégek) kis csoportja közötti beszélgetést ábrázolja egy vacsorai összejövetelen. Szókratész a retorika valódi definícióját keresve vitatkozik a szofistákkal, megpróbálja meghatározni a retorika lényegét, és leleplezni az Athénban akkoriban népszerű szofista szónoklat hibáit. A meggyőzés művészetét a klasszikus Athénban széles körben szükségesnek tartották a politikai és jogi előnyök megszerzéséhez, és a retorikusok ennek az alapvető készségnek a tanítóiként hirdették magukat. Néhányan, mint például Gorgiasz, külföldiek voltak, akiket Athén az intellektuális és kulturális kifinomultság hírneve miatt vonzott. Szókratész azt sugallja, hogy azon kevés athéniak egyike, akik valódi politikát gyakorolnak (521d).

A párbeszéd közvetlenül Gorgiasz beszéde után kezdődik. Kallész elmondja, hogy Gorgiasz vendégségben van nála, és beleegyezett, hogy Szókratésszel és barátjával, Khaerephónnal négyszemközti audienciát tartson. Szókratész ráveszi Gorgiászt, hogy egyezzen bele a keresztkérdéses beszélgetési stílusába. Gorgiasz retorikusként azonosítja mesterségét, és megerősíti, hogy retorikusnak kell nevezni. Miközben Szókratész kérdéseket tesz fel neki, megdicséri őt válaszainak rövidségéért. Gorgiasz megjegyzi, hogy régóta nem tett fel neki senki új kérdést, és amikor Szókratész rákérdez, biztosítja őt arról, hogy ő ugyanúgy képes a rövidségre, mint a hosszadalmasságra (449c).

Gorgiasz Szókratész keresztkérdésére elismeri, hogy bár a retorikusok a szavak erejét adják az embereknek, de nem oktatják az erkölcsöt. Gorgiasz nem tagadja, hogy tanítványai erkölcstelen célokra használhatják képességeiket (például arra, hogy a gyűlést egy bölcs döntés meghozatalára bírják rá, vagy arra, hogy egy bűnös embert szabadon engedjenek), de azt mondja, hogy a tanár nem tehető felelőssé ezért. Az analógiából kiindulva érvel: Gorgiasz azt mondja, hogy ha egy birkózóiskolába járó ember a szülei vagy barátai megverésére vetemedne, nem küldené száműzetésbe a kiképzőjét (456d-457c). Azt mondja, hogy ahogy az edző jóhiszeműen tanítja mesterségét (techne), és reméli, hogy tanítványa bölcsen használja majd testi erejét, úgy a retorikus is bízik abban, hogy tanítványai nem élnek vissza hatalmukkal.

Szókratész azt mondja, hogy azon emberek közé tartozik, akik valójában örülnek, ha megcáfolják, ha téved. Azt mondja, hogy inkább hagyja magát megcáfolni, minthogy valaki mást cáfoljon meg, mert jobb, ha maga szabadul meg a bajtól, mintha valaki mást szabadítana meg a bajtól. Gorgiasz, akinek a meggyőzés a szakmája, készségesen egyetért azzal, hogy ő is ilyen ember, aki inkább hagyja magát megcáfolni, minthogy mást cáfoljon meg. Gorgiasznak csak egy aggálya van: attól tart, hogy a jelenlévőknek talán jobb dolguk is akad, mint meghallgatni, ahogy két ember egymást próbálja túlszárnyalni a tévedésben (458b-c). A társaság tiltakozik, és kijelenti, hogy alig várják, hogy tanúi lehessenek az intellektuális küzdelem ezen új változatának.