Parmenides

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik Platón dialógusainak egy tisztességes, nagyméretű kiadását, konkrétan a Jowett-fordítást. Bár a könyvet általában pozitívan értékelik a minősége miatt, van néhány hátránya, többek között a szabványos oldalszámozás hiánya és a bonyolult, elvont párbeszédek, amelyekkel egyedül nehéz lehet foglalkozni.

Nagyméretű nyomtatott kiadás, tisztességes minőségű nyomtatott példány, hasznos csoportos megbeszélésekhez, Platón egyik fő művének tekintik, a dialektikus módszer mintájául szolgál.

Hiányzó szabványos oldalszámozás, elvont és nehezítő párbeszéd, a Jowett értelmezésére való támaszkodás korlátozhatja az új nézőpontokat.

(2 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

A Parmenidész Platón egyik dialógusa. Széles körben úgy tartják, hogy Platón dialógusai közül az egyik, ha nem a legnagyobb kihívást jelentő és rejtélyes. A Parmenidész állítólag az elei iskola két nagy filozófusa, Parmenidész és az elei Zénón, valamint az ifjú Szókratész találkozásáról számol be. A találkozó alkalma az volt, hogy Zénón felolvasta a parmenidészi monizmust védelmező értekezését a többes számosság híveivel szemben, akik azt állították, hogy Parmenidész azon feltevése, hogy van egy, elviselhetetlen abszurditásokhoz és ellentmondásokhoz vezet.

A párbeszéd középpontja azzal a kihívással kezdődik, amelyet Szókratész intéz az idősebb és nagyra becsült Parmenidészhez és Zénónhoz. Szokásos támadási módszerét, a reductio ad absurdumot alkalmazva Zénón azzal érvelt, hogy ha, ahogy a pluralisták állítják, a dolgok sokfélék, akkor egyszerre lesznek hasonlók és különbözőek; ez azonban lehetetlen helyzet, mert a különböző dolgok nem lehetnek hasonlók, és a hasonló dolgok nem lehetnek különbözőek. Ez a nehézség azonban eltűnik, mondja Szókratész, ha készek vagyunk különbséget tenni egyrészt az érzékelhető dolgok, másrészt a Formák között, amelyekben az érzékelhető dolgok részt vesznek. Így egy és ugyanaz a dolog lehet egyszerre hasonló és különböző, vagy egy és sok, azáltal, hogy részt vesz a Hasonlóság és a Nem-hasonlóság, az Egység és a Többség Formáiban; én egy ember vagyok, és mint ilyen, részt veszek az Egység Formájában, de sok részem is van, és ebben a tekintetben részt veszek a Többség Formájában. Nem okoz gondot annak bizonyítása, hogy az értelmes dolgoknak lehetnek ellentétes attribútumai; ami megdöbbenést okozna, és Szókratész csodálatát váltaná ki, az az lenne, ha valaki megmutatná, hogy maguk a Formák képesek ellentétes predikátumokat elfogadni.

Ezen a ponton Parmenidész veszi át Szókratész beszélgetőpartnerének szerepét, és uralja a párbeszéd hátralévő részét. Miután megállapította, hogy Szókratész maga is különbséget tett a Formák és az érzékelhetőek között, Parmenidész megkérdezi tőle, hogy milyen fajtáit hajlandó elismerni a Formáknak. Szókratész azt válaszolja, hogy nem kételkedik a matematikai, etikai és esztétikai Formák (pl. Egység, Többség, Jóság, Szépség) létezésében, de nem biztos az Ember, a Tűz és a Víz Formáiban; szinte biztos benne, bár némi fenntartással elismeri, hogy az olyan méltatlan tárgyaknak, mint a haj, a sár és a piszok, nincsenek Formáik. Parmenidész azt sugallja, hogy ha idősebb lesz és elkötelezettebb a filozófia iránt, elméletének minden következményét megfontolja, még az olyan látszólag jelentéktelen tárgyakkal kapcsolatban is, mint a haj és a sár.