Levelek egy fiatal költőhöz

Olvasói vélemények

A könyvről szóló kritikák kiemelik a könyv olvasókra, különösen művészekre és írókra gyakorolt mély hatását, valamint Rilke írásának szépségét és Stephen Mitchell fordításának minőségét. Egyes kiadások azonban szenvednek a rossz szerkesztéstől és a középszerű fordításoktól, ami az olvasók körében vegyes tapasztalatokat eredményez.

⬤ Mélységes inspiráció és bátorítás művészek és írók számára.
⬤ Stephen Mitchell fordítását nagyra értékelik, mert megragadja Rilke művének lényegét.
⬤ Gyönyörű kiadások kaphatók, amelyek ajándékként is vonzóak.
⬤ A tartalom sok olvasóra mélyen pozitívan hatott, vigaszt és útmutatást nyújtva nehéz időkben.

⬤ Néhány fordítást középszerűnek és túlságosan szószátyárnak tartanak, ami elveszíti az eredeti szöveg költői minőségét.
⬤ Egyes kiadások nyelvtani hibákat és elgépeléseket tartalmaznak, amelyek ronthatják az olvasás élményét.
⬤ Néhány olvasó csak részben találta kielégítőnek a könyvet, és mélyebb megértésre vágyott.

(32 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Letters to a Young Poet

Könyv tartalma:

Franz Kappus még diákkorában kezdte el küldeni verseit a fiatal Rainer Maria Rilke-nek, hogy tanácsot kérjen tőle. Az így keletkezett tíz levél Rilke halála után jelent meg, és fénylő bensőségességű szavakat tartalmaz, amelyekben Rilke a fiatalkori vágyakozás extázisát a tudatos életvezetésről szóló megfontolássá formálja.

A művésszé válás a magány, a keresés és a szenvedés tanulóéve. Amikor Herr Kappus kezdetben azt kérdezi tőle, hogy versei jók-e, Rilke minden ilyen külsődleges aggodalom elvetésével és azzal a figyelmeztetéssel válaszol, hogy menjünk magunkba, fedezzük fel, hogy költői indítékaink elérnek-e a szív rejtett zugaiba. A művész ugyanis magára van utalva, egyedül, a legbelsőbb mélységeiben összpontosítva. Rilke ezután arról beszél, hogy vegyük körül magunkat könyvekkel, amelyekben elképzelhetetlen nagyságú világokba léphetünk be. Egy következő levelében a művész hivatásáról úgy ír, mint a gyermekkor szellemébe való belenövésről, ahol minden, ami történik, örökké kezdet. A bánat pillanatairól pedig úgy ír, mint valami új dologról, amely belép belénk; és észrevétlenül, észrevétlenül válik életünk vérének részévé.

Rilke számára a művészet életforma: költővé vagy művésszé válni nem annyira a mesterség elsajátításáról szól, mint inkább arról, hogy egy bizonyos fajta emberré váljunk. A cselekvést megelőzi a létezés, így az alkotás iránti féktelen odaadásnak a türelem ápolásából és a belső élet elmélyítéséből kell kiindulnia. Az időn átívelő, mérhetetlen belső csendesség joggal előzi meg a művészi alkotás minden erőfeszítését. A művészként való fejlődést nem az idő vagy bármilyen külső jelzőmérő méri: "Művésznek lenni azt jelenti, nem számolni és számolgatni, hanem érni, mint a fa, amely nem erőlteti nedvét, és magabiztosan áll a tavaszi viharokban anélkül, hogy attól félne, hogy utánuk nem jön nyár. És mégis eljön. De csak a türelmeseknek jön el, akik úgy vannak ott, mintha az örökkévalóság előttük állna....".

Olyan könyv ez, amellyel fiatalkorban találkozhatunk, és amely vénségünkre is velünk marad, vade mecum a művészi lét és a megfontolt élet iskolájában.